Emma és a kémjátékok

Emma szülei világutazók, mindketten jártak már több száz országban és imádják a kultúrák, országok, ételek és hagyományok sokszínűségét. Apukája kém, ezért rengeteget utaznak, anyukája pedig újságíró, aki bárhonnan végezheti a munkáját.

Emma már pici kora óta nagyon érdeklődő és nyitott a világra. Cserfes és állandóan kérdezősködik.

Apukája titkos ügynök, ezért szinte állandóan úton kell lenniük, általában csak hónapokat töltenek egy-egy városban. Ilyenkor Emma az anyukájával fedezi fel az adott környéket.  Emma annyit tud az apukája titkos munkájáról, hogy nagyon fontos és embereket ment meg a rossz bácsiktól. Ahol lehet óvodába is beirajták, hogy a vele, egykorúakkal is ismerkedjen.

Emma apukája kém szobájától mindig távol van tartva, ahol a különféle kém felszereléseket tartja.

Anyukája egy fél órája hagyta magára, míg elszaladt a boltba bevásárolni, ekkor azonban mégis sikerült beszöknie a titkos szobába. Emma nagyon óvatosan lopakodott be, félt, nehogy észrevegyék. Elsőként fedezte fel a maci formájú cukorkákat, amikből néhányat azonnal a zsebébe tett. Az édességek csomagolására rá volt rajzolva, hogy ha megeszed, egy időre elalszol tőle. Majd egy ártatlannak tűnő kis színes dobozt nyitott ki, amiben miniatűr gyöngyökre lett figyelmes. Hátulján feltüntetve, hogy vízbe dobva óriás habot csinál. Meghallotta, hogy anyukája beáll a kocsival az udvarra és gyorsan kifelé vette az irányt a szobából. Egy tollat viszont még gyorsan felkapott.

A megszerzett kincsekkel a szobájába sietett, hogy elrejtse őket. Majd békésen leült színezni mintha mi sem történt volna. Anyukája látta, hogy gyanúsan nagy a csend, de nem jött rá a turpisságra.

Másnap reggel óvodába vitték Emmát, ahová a bespájzolt kincseket természetesen magával vitte. Azt igaz még nem fundálta ki mit fog velük kezdeni, de úgy gondolta jó móka lesz megviccelni vele az óvodástársakat. Több se kellett neki a tízórai étkezés után, amikor ment a csoport kezet mosni vitte magával a gyöngyökkel teli dobozkát és megkérte a társait, hogy ezzel a különleges gyöngyszappannal mossanak kezet. Ahogy ráengedték a vizet a pici szappanokra óriási buborékokban kezdett úszni az egész mosdó. A gyerekek nagyon élvezték és elkezdtek táncolni benne, egymást fújták a habbal.

Az óvónő, amikor meglátta majd infarktust kapott és rögtön azt kérdezte, ki a felelős ezért. Gyorsan kiderült, hogy Emmától származott a zseniális ötlet, hogy szappanban úsztassák a fürdőszobát. Az óvónő félre hívta a csínytevőt és elmagyarázta neki, hogy ezzel rengeteg plusz munkát csinált másnak és, hogy mindenkit át kell öltöztetni, mert csurom vizes. Emma bocsánatot kért és megígérte többet nem csinál ilyet.

A délelőtti játszás és ebéd után következett az alvás idő. Néhány kis pajtása nehezen akart elaludni ezért csupa jóhiszeműséggel megkínálta őket a gumicukorkából, hiszen rá van írva, hogy attól elalusznak. Ugyan ám, azt nem sejtette, hogy ettől az édességtők négy teljes órára kiütik magukat. Az óvó néni ismét elővette Emmát és egyre mérgesebb lett a viselkedése miatt. Az dajka ezek után úgy gondolta átnézi a kislány cuccait, vajon mit rejteget még benne. Szerencsére, hogy megtalálta a „varázs” tollat, amit a kis zsákjában bújtatott el, mivel, ha bekapcsolja, a tollat a hegyén pici éles kés nyílik ki. Azzal, pedig ha valaki nem tud bánni igen veszélyes.

Emma szülei tudomást szereztek az óvodai esetről és elbeszélgettek a lányukkal, hogy milyen nagy bajba kerülhetett volna, ha valakit megsért a kémtollal. Majd a titkos szobát extra védelemmel bezárták.

Emma amerre jár, mindig történik vele valami izgalmas. Így történt akkor is, amikor Afrikába utazott a családjával és az elefántok világába csöppent újdonsült kis pajtásával, Lunával.

!! MEGJELENT EMMA ELSŐ KALANDJA KÖNYV FORMÁBAN !!

2017-12-03T17:18:34+01:00 2017. december 3.|blog, Emma kalandjai, könyv|

A szerzőről:

Avatar
Ezen az oldalon fogom veled megosztani a filozófiámat, legyen az akár egy tipp az utazáshoz, egy történet, recept vagy egy csodálatos fotón keresztül. Ha mosolyt tudok vele csalni az arcodra, motiválni vagy csak elgondolkodtatni a világ dolgain, akkor már megérte. Nem titkolt célom az is, hogy a saját életlabirintusom bemutatásán keresztül neked is segítsek kitalálni az útvesztőből és eljutni önmagadhoz.

Szólj hozzá!